Jászszentlászló község
Adatok
Régió: Dél-Alföld
Megye: Bács-Kiskun megye
Kistérség: Kiskunmajsai kistérség
Lakosság: 2632 fő
Terület: 60.34 km2
Népsűrűség: 43,62 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 77
Fekvése
Története
ÓkorRégóta jelen van az ember ezen a tájon. A Római Birodalom óta illír népek lakták ezt a vidéket.
KözépkorA honfoglalás időszakában őseink a mai falu területén nem telepedtek meg. A középkori települést – melyről az ún. Templom halom az egyetlen emlék – minden valószínűség szerint kunok lakhatták, akiket IV. Béla telepített az országba a tatárjárás után.
Érdekes kérdést vet fel a község neve, amely biztosan Szentlászló lehetett, hiszen a török defterek (adóösszeírás) is így említik a területet 1570-ben. Valószínűsíthető, hogy a falu templomát Szent László tiszteletére szentelték, és ezzel a névvel illették később magát a falut is. (A középkorban ez nem volt ritkaság.)
A település az 1526-os török visszavonulás alkalmával elpusztult. A feltételezések szerint nem mindenki esett áldozatul. Voltak túlélők is, akiknek sikerült elmenekülni más, még föl nem dúlt területre. 1541 után az elnéptelenedett Duna-Tisza közén, a régi települések területét legeltetésre használták a nagyobb városok tőzsérei… A török kiűzése (1699) után a jászkun területeket I. Lipót császár eladta a Német Lovagrendnek (1702). A pusztákat a bérlőknek ezután a Lovagrendtől kellett bérelni. A jászkunok minden fáradozása ellenére a pénzbeli megváltás az idegen uralom alól igen vontatottan haladt. 1745-ben Mária Terézia uralkodásának kezdetén került sor a megváltásra. Szentlászló pusztát 4 jász település váltotta meg: Jákóhalma, Jászdózsa, Mihálytelek, Felsőszentgyörgy.
ÚjkorAz 1800-as években felgyorsult a népesség szaporodása. Ekkor már volt postai futárszolgálat is.
Az 1850-es években megindult a kiskunsági puszták tagosítása. Szentlászló birtokosai megpróbálták a távoli pusztát elcserélni Pusztafogacsért (ma Tarnaméra része), amely Jásztelek (régebben Mihálytelek) és Jászdózsa közelében feküdt. Ez azonban nem sikerült a jász birtokosoknak. A tagosítás után megkezdődik a kiköltözöttek községgé alakítási mozgalma.
1857-1858-ban Jászjákóhalma és Jászfelsőszentgyörgy tagosított. A tagosított részeket Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa és Szeged népeiből telepítették be. 1870-ben Jászmihálytelek területét is tagosították, a jászdózsai részt pedig a kiskunfélegyházi közbirtokosság vette meg. 1873-ban alakult meg a község. (Ez a tény szerepel az 1874-es kalendáriumban is.) A nádor a megalakulást hitelesítette a császári udvarnál is. A falu az eddigi Pusztaszentlászló nevet Jászszentlászlóra változtatta azzal az indokkal, hogy a terület első birtokosai a jászok voltak. Belterületen 116 ház állt, melyek csinosak és szépek voltak. A külterületen 384 épület állt. Szépen folyt a termelés. Főleg mezőgazdasággal foglalkozott a lakosság. 1881-83-ig volt a harmadik katonai felmérés, amely 339 épületet számlált, amelyből 190 volt a tanya. 1896-ban készült el a helyszíneltetési térkép.
Legújabb kor1901-ben épült az új községi kocsma. 1902-ben fejezték a be a templom építését. A gőzmalom 1902-ben, az új községháza 1908-ban épült. 1909-ben 180 kh-dal bővült a falu területe. Orvost 1910-ben, 1924-ben pedig gyógyszertári jogot kapott. 1922-ben alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. 1925-ben újabb 164 kh-dal nőtt területünk. 1927-ben szerelték be a telefont a postán. 1931. december 1-jén gyulladt ki a villany. A II. világháború súlyosan érintette a községet. Az újjáépítés és újraéledés nehéz volt. Az emlékművön is olvasható, hogy 101 "családtagunk" nem tért vissza sajnos. Azóta a község folyamatosan fejlődik.
1949-ben alakult meg az első szövetkezet. Egyre több területet osztottak ki lakóház-építési teleknek. 1958-ban alakult meg a Takarékszövetkezet. 1971-ben került sor a Sportpálya kialakítására. Folyamatosan bővült a vízhálózat, a járdák területe, villanyvezetékek hossza és a gázhálózat. 1978-ban nyolc tantermes iskola épült. 1983-ban létesült a Központi konyha, melyben az óvodásoknak, iskolásoknak és a felnőtteknek egyaránt főznek. 1984-ben mintegy húsz utcában építenek beton utat. 1985-ben létesül az MHSZ Székház a Sportpályán, mely társadalmi munkában épült. 1989-ben adták át az új Postahivatalt. Ebben az évben kezdte meg működését az Idősek Otthona is. A településünk 120. évfordulója alkalmából avatták fel a község szívében, a templom melletti parkban a névadó Szent László szobrát a díszkúttal. 1994-ben elárusító csarnokot adtak át a minden csütörtökön lévő piaci árusítás megkönnyítésére. Az országban is kiemelkedő színvonalú szennyvíztisztítót és hálózatát építették ki. 1997-ben indult útjára az iskolabusz. 2007-ben a Kiskunfélegyházi kistérségből a Kiskunmajsaiba került.
Nevezetességei
- I. világháborús emlékmű
- II. világháborús emlékmű
- Katolikus templom
- Kerektó
- Kút gyűjtemény
- Malom ABC
- Református templom
- Szent László emlékmű
- Szent László Általános Iskola
- Szélmalom
- Testvértelepülések útjelzőtáblája
- Kőkereszt
Következő községek
Jásztelek | Jéke | Jenő | Jobaháza | Jobbágyi | Jósvafő | Juta | Kaba | Kacorlak | Kács | Kacsóta | Kadarkút | Kajárpéc | Kajászó | Kajdacs | Kakasd | Kákics | Kál | Kalaznó | Káld | Kálló | Kallósd | Kállósemjén | Kálmáncsa | Kálmánháza | Kálócfa | Kalocsa | Káloz | Kám | Kamond | Kamut | Kánó | Kántorjánosi | Kány | Kánya | Kányavár | Kapolcs | Kápolna | Kápolnásnyék
További községek
Kölcse | Okorvölgy | Harkány | Epöl | Hács | Bana | Pócsa | Kunfehértó | Csonkahegyhát | Kerta | Orfű | Kápolnásnyék | Telkibánya | Mátételke | Rábacsanak | Zalaszentgrót | Karancskeszi | Cserháthaláp | Sénye | Hernádnémeti | Csömend | Kimle | Egerbakta | Cserénfa | Bököny | Kisasszonyfa | Kisherend | Baktüttös | Mohora | Szécsény | Malomsok | Ajak | Dunaalmás | Gerényes | Pötréte | Szuhakálló | Dorog | Tiszakürt | Röszke | Értény | Körösszegapáti | Hegyhátszentmárton | Feked | Besenyőd | Nemeskisfalud | Jósvafő | Jobbágyi | Felsőnyárád | Vámoscsalád | Bakonyság
